Muffin, fánk és napelem megtérülés

A legutóbbi vacsora. Mm, hát az valami mennyei volt. Elmentünk a barátommal a kedvenc cukrászdánkba, bejártuk az egész sétál utcát, és farkaséhesek lettünk. És úgy döntöttünk, estére bűnözünk egy kicsit. Nem valami egészségeset, hanem valami szénhidrátdús, energiabombát eszünk. Be is ültünk gyorsan, és kértünk. Ő fánkot, én pedig muffinokat. Én csokisat, kakaóöntettel leöntve, nem is egyet, rögtön kettőt, a barátom pedig eperlekvárosat, a tetején színes cukorkákkal. Na, látnotok kellett volna a fejünket, amikor beleharaptunk. Egész este sétáltunk, most hogy jó időt lett, és iszonyatosan megéheztünk. Ahogy beleharaptunk a finom tésztába, maga volt a mennyország. A számban összefolyt a kakaóöntet a csokidarabkákkal. Majszoltunk, mint a gép. Iszonyatosan jó volt. Neki még le is csöpögött a lekvár a tálára, sőt még a kezén is folyt. Ha az ember nagyon éhes, nem tud rendesen enni, és semmi nem érdekli.

Még az sem, hogy közben amúgy a napelem megtérülésről magyarázott nekem. Ez lett az új mániája. Jaj, hogy mennyit tud dumálni a napelemes rendszerekről. Meg hogy mennyi idő alatt jön vissza a befektetett összeg. Ami egyébként nyolc, tíz év, elmondásai szerint, mert azért nem olcsó mulatság, noha rengeteg támogatás van rá, sőt, cégeknek még pályázat is. Ez a nagy terve, mindig is nagy környezetbarát volt, és most már annyira az agyára ment, hogy nem tudtam eléggé lefárasztani és kiéheztetni ahhoz, hogy legalább húsz percig ne erről beszéljen. Mondjuk az a muffin annyira jó volt, hogy végül tényleg nem is érdekelt. Hát hagytam, hadd beszéljen csak a napelem megtérülésről. Nem érdekelt. Ki tudja, az én türelmem is talán megtérül egyszer, s a megspórolt számlákból majd vesz nekem még több muffint. Csak győzzem kivárni!