Front volt, migrén lett, a gyógyszert hozták

Nincs olyan ember, aki ne értene egyet azzal, hogy sok a stressz illetve, hogy jól esne egy kis lazítás, vagy csak beülni egy cukrászdába a magányunkkal. Nekem konkrétan tegnap jött el az a nap, amikor a tetőfokára hágott minden, és elegem lett a hétköznapok nyomasztásából. A fejem reggel óta hasogatott, az ég szürke volt, néhol esett, néha csak a szél fújt. Édesanyám mondta is, hogy front volt, ő speciel éjszaka nem aludt a migréntől. Délelőtt az irodában ülve, friss levegő nélkül egyre jobban lüktetett a fejem, de tudtam, hogy nincs időm elszaladni patikába, a legközelebbi is legalább húsz percnyire van autóval, ugyanis egy gyártelep kellős közepén dolgozom. Mit tehet ilyenkor az ember?
A válasz egyszerű: feltúrja az internetet, hogy minél előbb enyhítsen a fájdalmán. Azt nem gondoltam volna, hogy ki is hozzák, azt hittem, hogy majd hazafelé kell beugranom valami raktérszerű helységbe a fájdalomcsillapítómért. Tévedtem, kihozzák – még ilyen messzire is! Fel is hívtam anyut, hogy tudjon róla, ilyen esetben rendeljen ő is online. Izomlazítók, fájdalomcsillapítók, sőt még vitaminok is vannak, úgyhogy nagyon megkönnyíti az ember életét egy ilyen szolgáltatás.

Miután kihozták a fejgörcsömet enyhítő pirulákat, már a munka is sokkal jobban ment, a nap pedig úgy tűnt, hogy ki akar sütni, legalábbis nagyon erőlködött, amitől a front csak erősebb hullámokban érkezett. Ekkor gondoltam ki azt, hogy ha már ilyen nehezen indult a napom, valamivel kikapcsolok avagy megjutalmazom magam. A hazaúton pont útba esik egy apró cukrászda, amit már oly régóta nézegetek, a süteményeik nagyon csábítóak, magányos szívemnek pedig pont ez esne a legjobban.

Ahogy telt az idő, és a délután közepéhez érkeztünk, a kolléganőmön láttam, hogy valamitől nagyon szenved. Nyög, sóhajtozik, alig bír ülve maradni a széken, mintha folyton le akarna esni. Már többen is aggódó pillantásokkal figyeltük, hogy mi lesz belőle, majd én már nem bírtam tovább és megkérdeztem, hogy mégis mi van vele, esetleg rosszul van-e? El is mondta, hogy neki egyébként nem szokott lenni, de most iszonyúan fáj a feje, nem is érti, gyógyszere pedig nincs, mert sosincs rá szüksége. Először is leszidtam, hogy miért nem szólt, másrészt pedig gyorsan adtam neki, majd elküldtem a linket, hogy rendeljen pár orvosságot, mert sose lehet tudni, hogy mire lehet szüksége az ember lányának. A váratlan helyzetekre fel kell készülni – mondtam, és úgy tűnt, mintha anyut hallanám. Talán jobban hasonlítok rá, mint gondolom.

A kolléganőm nem aprózta el a gyógyszerrendelést, aznap jóformán mindenből rendelt minimum két dobozzal, habár azt se tudta, hogy hogy fogja hazavinni, ugyanis ő busszal jár, azon pedig nehéz lenne kartondobozokkal zsonglőrködni. Látva az elkeseredését illetve érezve a nap hangulatát, felajánlottam neki, hogy hazaviszem kocsival, kartondobozostul, mindenestül. Amúgy is olyan ritkán beszélgetek kollégákkal házon kívül, hát itt az ideje, hogy megismerjem azokat, akikkel egyébként egész nap egy szobában ülök.

A hazafele úton, amikor elértük a cukrászdát, ahová úgy terveztem, hogy bemegyek, amolyan hirtelen felindulásból megálltam és azt mondtam, hogy menjünk be, igyunk valamit és kóstoljunk meg egy jó csokis muffint, tegyük vidámmá a befejezést. Mivel nagyon hálás volt nekem a fájdalomcsillapítóért, illetve a netes patika tippemért, örömmel jött velem. Azóta már azt is megbeszéltük, hogy kirándulni megyünk tavasszal, de néhány gyógyszer nélkül nem indulunk el!