A gasztronómiában, ami a leginkább a segítségemre van, az a gázpalack

Eleinte csak egy hobbynak indult az életembe a sütés, főzés, majd egyre nagyobb teret hódított a mindennapjaimban. Addig-addig, míg nem azt vettem észre, hogy a nagyobb eseményeken már a szomszédjaimnak is én főzök. Amikor a Terike unokájának a születésnapja volt, nekem kellett elkészítenem a pókemberes torát, majd amikor a másik szomszédom lányának megkérték a kezét szintén én sütöttem a sütiket és készítettem a különböző hidegtálakat. Őszintén szólva nem bánom, mivel számomra a főzés soha sem volt teher, mindig nagy élvezettel sürögtem-forogtam a konyhába. Csak az kezdett egyre inkább zavaróbbá válni, hogy kezdett egyre szűkösebbé válni a konyhám. Mivel egyre többet és egyre nagyobb mennyiségű ételeket kezdtem el főzni, így egyre több edényre, illetve alapanyagra volt szükségem. Lassan már az előszobánkból is konyha lett, amit a férjem kezdett egyre nehezebben tolerálni. Így aztán egyszer azzal az ötlettel, akarom mondani azzal a ténnyel állt elém, hogy épít nekem a kertbe egy nyári konyhát. És megkért, hogy válasszam külön azokat az edényeket, amiket a mindennapokban használok, és amikben a családnak főzők azoktól, amelyek a különlegesebb eseményekre szolgálnak. Így legalább ő is fogja tudni, hogy ha egy rántottát akar magának készíteni, akkor hova nyúljon. Hamar beleegyeztem ebbe az egészbe, tulajdonképpen nekem is tetszett az ötlet, hogy lesz egy saját kis konyhám, ahová bármikor elvonulhatok.

A férjem építész, így hamar meglett a házikó, és pikk-pakk be is rendeztem. Azóta is itt sürgök-forgok, és sütöm a finomabbnál, finomabb sütiket. Valójában a gasztronómia teljesen az életem részévé vált, e nélkül már el sem tudnám képzelni a mindennapjaimat.

Volt azonban még egy bibi, amit meg kellett oldanunk, még mielőtt neki láthattunk volna a berendezésnek. Ez pedig nem más, mint annak a problémának a megoldása, hogy mivel fogok főzni. Én nem szeretem a villanyos sütőket és tűzhelyeket, egyszerűen nem tudom őket kezelni, nekem látnom kell a lángok nagyságát. A gázt, azonban nem szerettük volna kivezetni az udvarra, ki tudja mennyi pénzbe került volna, valamint mennyi és milyen engedélyek lettek volna ehhez szükségesek. Így a PB gázpalack megoldásra jutottunk. Már csak azt nem tudtuk, hogy ezt honnan szerezzük be.

Elpanaszoltam ezt a szomszédságnak, akik mindenféle, különböző ötletekkel álltak elő. Nekem a legjobban az a megoldás tetszett, hogy megrendeljük a Gázpalackfutártól. Ez egy olyan cég, amely több féle gázpalackkal is foglalkozik, beleértve a PB palackokat, amelyek kiváló lehetőséget nyújtanak a főzéshez. Egyetlen dolog, amire az embernek érdemes mindig, minden körülmények között odafigyelnie, hogy használat után zárja el a palackokat. Teljes mértékben meg vagyok arról győződve, hogy jó minőségű palackokról beszélünk, ha innen rendelünk magunknak gázpalackot, azonban jobb félni, mint megijedni, ezért mindig legyünk elővigyázatosak. A férjemmel közösen úgy döntöttünk, hogy egyből két 23 kg-os palackot rendelünk, mivel ha az egyik kifogy, még mindig marad egy tartalékba, és az ürest pedig vissza küldhetjük cserére. Így sosem kell attól félnünk, hogy gáz nélkül maradunk.

A megrendelés hamar megtörtént, mindez telefonon zajlott, ahol a rendelés mellet a felmerülő kérdéseinkre is hamar választ kaptunk. Azóta már többször is hívtuk őket csere kapcsán, és igaz, amit az oldalukon írnak, tényleg egy jó partneri viszony alakult ki köztünk, már ismerősök vagyunk a futárok számára is.

Örülök, hogy megléptük ezt a lépést, és saját konyhám lett, ahol nem zavarok senkit és engem se zavar senki. Továbbá a lehető legjobb ötletünk és döntésünk volt az, hogy ott PB gázpalack segítségével főzzek. Annyira megszerettem, hogy gyakran már a családi ebédeket is inkább ott főzőm meg, mivel sokkal erősebb a gáz hő-értéke, a színén is látszik, hogy nincs úgy oxigénnel összekeverve.

Szóval éljen a sütés, éljenek a gázpalackok!